Nemzetközi értékesítési csapatunk 2016 óta értékesít megbízóink nevében Európa 9 legerősebb országában, az Egyesült Államokban és Kanadában valamint 2025 óta immár Kínában és Japánban is és közel 1,5 milliárd Forint bevételt tudunk generálni akár Önöknek is évente
Nemzetközi értékesítési csapatunk 2016 óta értékesíti megbízóink termékeit és szolgáltatásait a világ 13 gazdaságilag legerősebb országában
Megbízóink nevében világszerte több tízezer vállalattal beszélünk havonta és így megbízóink általunk generált ügyfeleinek mondhatjuk
Értékesítési csapatunk egyedülálló, komplex szolgáltatásokat biztosít 2016 óta világszerte, amely mögött ügyvezetőnk, Dr. Bódi László áll, aki többet között az amerikai Harvard Business School-on végezte tanulmányait
“Abszolút elégedettek voltunk – és továbbra is azok vagyunk! –, hogy a ReformBusiness értékesítési csapatával dolgozhatunk. Sajnos a piacon sok a tisztességtelen szereplő, ezért mi is egy ajánláson keresztül találtunk rá Lászlóra és csapatára. Már az első feltáró beszélgetések is megerősítették azokat a dicséreteket, amelyekkel Lászlót és csapatát jellemezték nekünk…” tovább
Stefan Andorfer, A ZOMBIE Kaffee alapítója és ügyvezetője Münchenből (Németország)

csapatunk jelenleg
nemzetközi értékesítőből áll

csapatunk eddig több, mint
vállalatnak nevében értékesített

csapatunk már több, mint
potenciális ügyféllel kommunikált

évente átlagban
bevételt generálunk megbízóinknak
Egyedülálló, komplex szolgáltatás: A ReformBusiness egy egyedülálló szolgáltatásokat biztosító nemzetközi értékesítői csapat, amely 2016 óta értékesíti megbízóink termékeit és szolgáltatásait a gazdaságilag legerősebb országokban.
Nemzetközi szakmai tudás: Ügyvezetőnk, Dr. Bódi László, nemzetközi értékesítési szakértő és üzletfejlesztési stratéga, Németországban, Szlovákiában és az amerikai Harvard üzleti iskolájában végezte tanulmányait, majd a müncheni Techstars, a kölni Disraptors.ai és a szlovákiai Slovak Business Agency tanácsadójaként fejlesztette és irányította eddigi megbízóink nemzetközi értékesítését világszerte.
Többéves nemzetközi tapasztalat: Eddig több, mint 70 vállalat termékeit és szolgáltatásait értékesítettük a németajkú országokban, a Benelux államokban, a skandináv országokban, 2024 óta pedig immár Kínában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban is.
Kézzelfogható eredmények: Jelenleg éves szinten akár 3,5 millió euró bevételt is tudunk generálni az Önök vállalatának is.

“Abszolút elégedettek voltunk – és továbbra is azok vagyunk! –, hogy a ReformBusiness Sales csapattal dolgozhatunk. Sajnos a piacon sok a tisztességtelen szereplő, ezért mi is egy ajánláson keresztül találtunk rá Lászlóra és csapatára. Már az első feltáró beszélgetések is megerősítették azokat a dicséreteket, amelyekkel Lászlót jellemezték nekünk. A leadek minősége, amelyeket a ReformBusiness Sales csapat szállít, kiváló. Ezen kívül a világos, nagyon strukturált és különösen átlátható munkamódszer is teljesen meggyőzött minket. A ReformBusiness Sales csapat szolgáltatásait 100%-ban ajánljuk. Különösen az együttműködés értékét növeli számunkra a munkavégzés sebessége, a stratégiai megközelítés, a széleskörű hálózat és a kiváló, átlátható riportok. Mindig pontosan tudjuk, MI történik a befektetésünkkel, és a ReformBusiness Sales csapat révén kiválóan tájékozottak vagyunk az aktuális akvizíciós állapotról. A srácok abszolút profik – ezért teljes meggyőződésből ajánljuk őket tovább.”
Stefan Andorfer, A ZOMBIE Kaffee alapítója és ügyvezetője Münchenből (Németország)